~ Érzelmek viharában..~
Szédülni kezdett.
- Ez biztos olyan volt mint az előző,de ahogy nézem a mostani tovább tartott.- az eszmélet vesztés idejére gondolt.Hirtelen dobbanást hallott.Mély erőteljes dobbanásokat,ami a szívem volt.Rám nézett,meglátta hogy a nyakam szabadon volt.Késztetést érzett arra,hogy igyon a véremből,de próbált ellen állni.
- Nem akarom!- vitatkozás a vágyával,és önmagával nem sokáig tartott.Tudta,ha nem iszik a véremből ismét elveszíti eszméletét.Lassan fölém hajolt,ekkor észrevette a nyakláncot a nyakamban amit L.Joe-tól kaptam.
- Hah? Ez egy páros nyaklánc.- döbbent meg az amúgy is szédüléstől szenvedő Yonghwa. Nyakláncot levette,és fölém hajolt.Egyre közelebb és közelebb hajolt a két kezét a vállaimra helyezi.Érezni kezdtem leheletét bőrömön,végül belém harapott.Éles fájdalomra ébredtem fel,amit a belém fúródott szemfogai okoztak.Amellett hogy fájdalmat,de némi bizsergést is éreztem bőrömön,ami a puha ajkaira reagált.Próbáltam lelökni magamról.
- Mit csinálsz? Eressz!- ficánkoltam,lökdöstem de ő a kezeivel az ülésnek nyomott.Alig tudtam mozdulni.Nem sokáig volt erőm ellenkezni.Éreztem,hogy elhagy az erőm. Homályosan látom az autó belsejét,a lélegzetem lassul ahogy a szívverésem is.
- Mi vagy te?- mondom halkan aztán elájultam.A kiéhezett vámpír vérem bódító hatásából kizökkent.Szemei nagyra tágultak.Felült,és ijedten rám nézett.
- Ne! Ezt nem akartam.- az ajkairól lefolyó vér a felsőmre csöppent.
- Kórházba kell hogy vigyelek.Hol van a kulcsom?- szemeivel végig pásztázott az autóban,végül észre vette a hátizsákom alól kilátszódó kütyüt ami a kulcson volt.Megtöröli ajkait,aztán a volánhoz ült.20 perc alatt odaértünk,amíg engem kezeltek ő a váróban ült.30 perc múlva ki jön a doktornő.Oda megy hozzá,aki felállt és meghajolt előtte.
- Ön a hozzátartozója egy....- rápillant a kórlapra
- ...egy Na Ha nevű lánynak.
- Igen.Kérem mondja hogy van?Ugye nincs komolyabb baja?- Nyugodjon meg fiatal ember. A kis hölgy jól van. Először azt hittem,hogy vérszegény de semmi ilyesmiről nincsen szó.Amint lecsöpög az előírt infúzió haza engedem,ha elmúlnak a tünetei.Én most megyek! -meghajoltak egymás előtt aztán elváltak.Pár méternél a doktornő megállt,és a fiúra nézett.
- Tudja fiatal ember,hogy maga nagyon szerencsés.Az a lány nagyon aranyos,szerény és tisztelet tudó annak ellenére,hogy nem koreai.Vigyázzon rá különben lecsapják a kezéről.- Yonghwa elmosolyodott,mintha büszke lenne a lányra.
- Úgy lesz! Köszönöm!- hajolt meg ismét.
- Magához tért nyugodtan nézzen be hozzá.- a fiú ismét meghajolt.Ekkor csörög a telefonja.Kiveszi a zsebéből és a jobb füléhez emeli a készüléket.
- Mond Minhyuk!
- Hyung! Tudtad,hogy a fotózás ma van.
- Igen tudom,de közbe jött valami.
- Sunbae azt mondja,hogy még ma be kellene fejeznünk.Elmenjünk érted?
- Nem kell a kocsimmal vagyok.
- Tényleg!El is felejtettem,hogy azzal mentél el .Hol voltál tegnap este hyung?
- A lehető legjobb helyen azzal a személlyel aki minden gondolatomat kitölti.
- Hogy?! Úgy érted.....
- Majd később mesélek most dolgom van. Egy óra múlva ott vagyok.
- Rendben van!- aztán letették a telefont.A fiú elindult a kórterem felé.Az ajtónál megállt nem ment beljebb.Benézett,és látta hogy az infúziós tasakot pöckölöm ujjammal. Valahogy még így sem volt képes megnyugodni teljesen.Bejött a terembe én ránéztem.
- Helló!-üdvözöltem némi zavarodottsággal az arcomon.
- Helló?!- kérdezett rá.Ekkor kaptam csak észhez gyorsan megráztam fejem,és újból üdvözöltem ezúttal rendesen.
- Jó reggelt Yonghwa ssi!
- Na azért mindjárt más! -ebben a pillanatban fejfájás kezdett gyötörni. Apró kép villanások ugranak a fejembe.Még végül a harapás minden percét újra át nem éltem.Bal kezemet a nyakamhoz emelem.
- Valami baj van?-kérdezi kissé ijedt hangon.
- Jól vagyok!- egyenesen a szemeibe nézek.
- Te vámpír vagy!A vámpírok nem tudják elviselni a napfényt éjszaka aktívak,de te még is itt vagy.Miféle vámpír vagy te?-kérdezem.A vámpír szóra becsukta az ajtót és az imádni való mosolya eltűnt.
- Az emberek tudatlanok.Elhiszik azt amit a könyvekben és a filmekben látnak.Úgy ahogy az emberek a vámpírok sem egyformák.Én tiszta vérű vámpír vagyok.Azok akik nem tiszta vérűek és úgy változtatnak át embereket...na,azok közlekednek éjjel.
- Komolyan?!
- Igen! De nem kell aggódnod hozzád nem fognak nyúlni.- szavain megdöbbentem.
- Hogy?! Ezek szerint én is vámpír lettem?
- Igen.
- Neeeeeeeeeee! Mostantól az éjszakában fogok járni és ismeretlen emberek nyakát fogom harapdálni,hogy életben maradjak....-Yonghwa már nem bírta tovább nevetés nélkül.
- Igazából nem ijedtem meg,csak érthetetlen volt ez a helyzet.Szóval ,ezért futottunk mindig össze? Egy két lábon járó étterem vagyok! -duzzogtam
- Vicces vagy! Ne így fogd fel a dolgot.Megmentettél engem 2-szer is.
- Hogyan?!- lepődtem meg
- Amikor felébredtem a kocsiban voltam,és ahogy elnéztelek egyedül vonszolhattál el a kocsihoz.A véred pedig feltöltött energiával,ha akkor nem iszom a véredből lehet hogy már nem beszélgetnénk itt.
- Csupán abból rájöttél,hogy én vittelek a kocsihoz ,hogy rám néztél....nem értem! A vámpírok erre is képesek?
- Sokat kérdezel.- Yonghwa az órájára nézett. Aztán vissza rám.
- Sajnos mennem kell! A beszélgetést itt félbehagyjuk legközelebb folytatjuk.
- Persze! Azért akarsz velem találkozni ismét,hogy belém harapj.
- Tévedsz kis hölgy! Ígérem neked,hogy nem haraplak meg ha te magad meg nem engeded.
- Sok ígéretet hallottam már.
- Én olyan személy vagyok,aki megtartja azt amit ígér.-láttam a szemében,hogy igazat mond.Ezért némi lelkiismeret furdalásom lett.Oldalra néztem.
- Legyen! Akkor legközelebb..... - a fiú kedvesen rám mosolygott.Értesítsem a húgodat?
- Áááááááááááá....tényleg a húgom!-jutott eszembe az amúgy is rossz természetű testvérem.
- Hm? -nézett rám.
- Te reszketsz! Biztos hogy jól vagy? Szóljak az orvosnak?
- Jól vagyok! Kwang meg fog ölni engem.
- Áh! Szóval erről van szó. Ennyire félelmetes lenne?
- Te nem ismered őt...-Yonghwa kiveszi a zsebéből a telefont és oda nyújtja nekem.
- Már hamarabb is oda adhattam volna. Hívd fel,hogy ne aggódjon érted.
- Köszönöm,de inkább nem! Amint ezzel végzek haza megyek.
- Ahogy szeretnéd,de most már tényleg megyek. Viszlát!
- Viszlát!- köszönünk el egymástól.Hátat fordított ,és elindult kifelé a kórházból egyenesen a kocsija felé.Érezte a lány vérének hatását.A nap már nem úgy égette bőrét mint azelőtt.Beszállt,és egyenesen a fotó stúdióba igyekezett.Amint megérkezett az öltözőbe kísérték,ahol a fiúk éppen ruhát cseréltek.
Közben Kwang felébredt a szobámban csörgő telefonomra.Nagy nehezen felállt,és bement a szobámba az ágyról felveszi a telefont.
- Itt Kwang beszél!-persze a telefon túloldalán nem értették tisztán azt amit mondott ezért rákérdeztek.
- Kwang noona te vagy az?- ekkor kapcsolt,hogy bizony koreaiul kell beszélnie.
- Ott kibeszél?
- Én vagyok az L.Joe! Na Ha noona ott van?
- Nincs.
- Ezt hogy érted?!- lepődött meg a fiú
- Tegnap elküldtem Hongki ssi társaságában hogy osztogassák ki az étterem évfordulójára szervezett ünnepélyre készített szórólapokat.Hongki ssi napszúrást kapott,és kórházban van. Na Ha egy férfi társaságában volt és azóta nem jött haza.
- Hogyan!!!? A rendőrséget hívtad?
- Igen hívtam.
- Nem tesznek semmit?
- Külföldi lányról van szó.Meg kell várniuk a 24 órát aztán kezdik majd csak keresni.
- Ez nem lehet igaz! Sajnálom noona,de most mennem kell!-ezzel le teszi a telefont.
- Haah? Ebbe meg mi ütött? -csodálkozott el a lány. Közben a fiúknál.
- Mi a baj L.Joe?-kérdezi Niel
* Niel egy 178 cm magas,telt ajkú sötétbarna hajú,átlagos testalkatú srác.
- Eltűnt!-ekkor a banda összes tagja ránézett.
- Hogyan?- kérdezi Niel
- Na Ha nem ment haza az éjjel.
- Látod! Én megmondtam neked,hogy ő is olyan fajta lány.Aki nem veszi észre azt hogy teljesen megbolondított téged,és amikor elutazol akkor eltűnik.Ki tudja hogy hol és kivel töltötte az éjszakát.
- Ne beszélj így róla hyung! Nem ismered őt.-védelmezett a barátjával szemben.
- Haza kell mennem!-jelenti ki az aggodalomtól túlfűtött fiú.
- Turnén vagyunk L.Joe! Ezt nem teheted...- figyelmezteti a kötelezettségéről Ricky
*Ricky 172 cm magas,fekete hajú,átlagos testalkatú srác.
- A turné 3 nap múlva kezdődik.Tisztában vagyok vele.
- Akkor nem tudsz velünk jönni körül nézni,és a fotózás...
- Az nem érdekel,de a fotózásra visszaérnék.-C.A.P látta,hogy a fiú hajthatatlan ezért támogatja őt.
*C.A.P 178 cm magas,izmos testalkatú rövid fekete hajú srác.Ő az idősebb a csapatban.
- Figyelj L.Joe! Jobban éreznéd magad,ha haza mennél?
- Igen.Hyung ha nem tudom azt,hogy ő biztonságban van nem tudok koncentrálni.
- Akkor menj! Ilyen állapotban nem tudnánk megnyugtatni téged.Csak annyit kérek,hogy érj vissza .Ne okozzunk csalódást a rajongóknak.-L.Joe elmosolyodott
- Hyung! Arra nem vinne rá a szívem. Szeretem a rajongóinkat! Ígérem itt leszek.
- Rendben!-C.A.P szólt a menedzserüknek így 10 perc alatt szereztek egy jegyet vissza Koreába.
- Aztán találd meg!
- Úgy lesz!-hangulata kicsit jobb lett.Gyorsan kiment a hotelből és beszállt a kocsiba,ami egyenesen a reptérre viszi.Chunji,aki csendben ül az asztalnál elgondolkozik L.Joe reakcióján.
* Changjo egy 177 cm magas,jó testalkatú sötét hajú srác.
- Hyung, min töröd így a fejed?
- L. Joe mikor változott ennyit?- C.A.P Chunjira nézett.
- Úgy másfél éve ilyen. Így vagányabb egy kicsit.-mosolyodott el C.A.P
- Pedig nem olyan nagy szám a csaj.
- Ne kezd Chunji! Ezt csak is L.Joe-ra tartozik ebbe ne avatkozz bele.
- Fog még szenvedni miatta.-C.A.P mérges tekintetét a fiúra szegezi.
- Elég legyen! Nem akarom hallani! Ismered a lányt? Nem! Úgy ahogy mi sem,szóval felejtsd el még a gondolataidból is verd ki.
- Igazad van! Sajnálom!-hangzottak el ezek a szavak Chunji szájából.
Hongki a kórházban alig tudott aludni az este.Amint meglátta az ablakon beszűrődő napsugarat lekötötte karjáról az infúziót,felöltözött és észrevétlenül elhagyta a kórházat.
Visszament oda ahol utoljára látott engem. Volt a telefonján rólam egy kép azt mutogatta a vele szembe jövő gyalogosoknak.
- Kérem uram látta ezt a lányt?!
- Sajnálom,de nem!-ez nem még 4 órán át már kezdte feladni amikor egy tinédzser lány felismert.
- Én láttam! Tegnap egy férfi társaságában abban a kis étkezdében ettek.Utána pedig együtt távoztak.
- Oooh! Biztos vagy benne!?
- Igen.- helyeselte válaszát fejével a lány.
- Köszönöm szépen! Nagy segítség voltál!- meghajoltak egymás előtt aztán boldogan a kajáldához rohant.Ott megpillantja az eladót.
- Oooh! Hölgyem látta itt ezt az aranyos lányt?! Tegnap itt ebédelt egy férfi társaságában.
- Igen! Nagyon aranyos pár volt.
- Ugyan sunbae maga sületlenséget beszél.Ők nem egy pár.Szinte nem is ismerik egymást.
- Tegnap amikor itt voltak nem úgy tűnt mintha neked lenne igazad fiatal ember.Nagyon aranyos volt ez a kis hölgy.A fiú pillantásaira zavarban volt.
Miért keresed őt?
- Ahogy említettem sunbae ők nem egy pár.A lány húga már nagyon aggódik miatta.Kérem amit tud mondja el nekem.
- Értem! Amikor végeztek együtt mentek el.
- Ennyi?
- Igen.
- Haaaaaah! Így soha nem fogom megtalálni.-szomorodott el a fiú
A fotózáson Yonghwa gyorsan behozta a többieket pihenés nélkül,végül már csak a közös képsorozatok vannak hátra ,így pihenhettek egy kicsit.
Yonghwa-hoz oda megy Minhyuk egy kamerával,amivel otthonra készítenek házi videót.
- Hyung! Elmondod végre,hogy hol voltál az éjjel?!- egyenesen a kamerába nézett.
- Hogy?-lepődött meg dobosunk.
- Úgy érted hogy te és ő......
- Ne értsd félre!Megkérlek rá,hogy ez csak kettőnk közt maradjon.Tudod,hogy Jonghyun milyen,és nem hiányzik Miunghyun hisztériája sem.
- Számíthatsz rám hyung! Nem tudom,hogy mi történhetett az éjszaka,de sokkal jobban nézel ki. Sokat mosolyogsz.
- Én mindig jól nézek ki! -jelentette ki Yonghwa
- Hyung nem sokára végzünk utána elmegyünk ebédelni?
- Benne vagyok!De várok ma egy fontos telefon hívást.
- Hm?-nézett rá érthetetlenül.
- Úgy érzem sok kérdésre kell még válaszolnom.
- Hogy?- Yonghwa a kérdésre megrázta fejét.
- Hagyjuk!
Nekem a kórházban lecsöpögött az előírt infúzió,ezért bejött hozzám a doktornő. - Hogy érzed magad kis hölgy?
- Jól vagyok! Most már haza mehetek?
- Megtenné,hogy feláll az ágyról és tennél előttem pár lépést.
- Persze!- felálltam,aztán elindultam egyenesen a szoba ajtaja felé.2-3 lépés után megszédültem és az ápoló karjaiba dőltem.Mintha tudta volna,hogy ez be fog következni.Vissza segített az ágyra.
- Köszönöm!- hajoltam meg az ápolónő előtt.
- Sajnos, még nem engedhetlek haza. - De miért?
- Érthetetlen módon olyan tüneteket produkálsz mint akitől több liter vért vettek volna.Az igazat megvallva azt sem szeretném,ha az utcán esnél össze.
Itt kell tartsalak legalább estig.
- Kérem ne!
- Ne aggódj! Értesíteni fogom a párodat,így nem kell egyedül haza menned.-mosolygott rám a doktornő.
- Párom?!- lepődtem meg szavain
- Igen.Az a helyes fiatal ember,aki behozott téged a kórházba.Ő.... ti nem vagytok egy pár?-kérdezett rá. Zavaromban fejemmel helyeseltem kérdését.Féltettem a vámpír fiút,ezért bajba sem akartam hozni.
- Elvörösödtél!!!-próbáltam másfelé fordítani fejem.A doktornő az ápolóra nézett,aki tudta hogy már nincs szüksége rá ezért elmehet.Meghajolt aztán elhagyta a szobát.A velem maradt orvos mellém ült.
- Szép dolog a fiatalság! Régóta jártok?- tudom nem ismerem őt,de még is valami azt sugallja hogy beszélgessek vele.Olyan anyám korabeli lehetett,így némi biztonságot éreztem a doktor nő közelében.
- Mióta megláttam úgy érzem mintha évtizedek óta járnánk.-mellettem ülő nő elmosolyodott.
- Értem!- ekkor a hangos bemondón meghallotta a nevét. A 4. emeleten sürgős esethez hívták.
- Mennem kell!-felállt az ágyról,végül rám nézett.
- Te addig pihenj! Addig még én el nem engedlek nem hagyhatod el a kórház területét.
- Rendben van! -elindult az ajtó felé ahol megállt.
- Helyes! -mosolygott rám.
- Amint végzek felhívom a barátodat jöjjön érted.
- Köszönöm!- hajoltam meg. Ő becsukta az ajtót én pedig lefeküdtem az ágyra.Jobb kezemet a szemeimre teszem,bal kezemmel a nyakamhoz emelem.Pont oda ahol Yonghwa megharapott.Szinte előttem van az a kép,amikor véremet vette.Nem volt bennem harag,sem félelem,de még a fájdalom érzése sem érdekelt.Mind végig az ajkaira gondoltam.Hirtelen beugrott valami.
- A seb!!! Vajon észrevették a harapás nyomát?!-ültem fel gyorsan. Kezdtem aggódni,így a táskámban lévő kis tükörrel kezdtem vizsgálni nyakamat.Pár perc nézelődés után rájöttem,hogy nincs seb a nyakamon.
- Hah! - sóhajtottam. Aztán vissza feküdtem abba a pozícióba amiben az előbb voltam.Most már nyugodtabb voltam. Ahogy az idő telt én úgy szenderedtem el csendben.
L. Joe közben megérkezett másfél órás utazása után.Amint megérkezett már várta az csapat kis busza.gyorsan beszállt.telefonját előveszi,és felhívja Kwangot.
- Noona előkerült már Na Ha?
- Még nem! Most már komolyan kezdek aggódni érte.
- Merre volt utoljára?
- Azt csak Hongki ssi tudja.
- Rendben van! Most leteszlek...szia!-a következő személy akit hívott Hongki volt.
- Hyung! Hol láttad utoljára Na Ha-t?
- Most pont ott vagyok! Végig kérdeztem az összes járókelőt,még ennek a kis étkezde vezetőjét is,de csak annyit tudott,hogy elment egy férfival.
- Férfival?-lepődött meg L.Joe
- Az volt,akivel a koncerten találkoztunk.- ekkor beugrott neki az illető.
- Értem! Mit tudunk arról az emberről?
- Sajnos, semmit!-válaszolja könnyeivel küszködő fiú.
- Aish!- L.Joe nem tudta leplezni azt hogy mennyire feszült.
- Merre vagy?!!-emelte fel hangját
- Jongno-gu-ban. A buszmegállótól jobbra haladva kb 8 km-re.
- Keresd arra felé tovább,akkor én balra haladva megyek a buszmegállótól.Telefonon tartsuk a kapcsolatot,és értesítjük egymást ha megtaláltuk.
- Rendben van! Hé,te...... -kérdezni akart tőle valamit,de L.Joe addigra már kinyomta a telefont.
- Hülye pánk! -elrakja a készüléket,és tovább haladt.L.Joe-nak 2 órájába telt mire a kijelölt helyre ért.Kiszállt a kocsiból,aztán elindult a megbeszélt irányba.
Délután két óra van,ezért tudja hogy nem sok ideje van engem keresni. Ugyanis este 9 -re van jegye vissza.
3 órás keresés után sem akadtak a nyomomra.
A szőke fiú kétségbe esve maga elé nézett.
- Vajon,merre vagy? Hogy legyek képes a munkámra koncentrálni,amikor csak arra tudok gondolni,hogy van e valami bajod.- mondogassa magában.
- Merre keresselek tovább?!-nagyot sóhajtott,aztán tovább ment a telefonján lévő képet mutogatva a járókelőknek.Már kezdett sötétedni én pedig arra ébredtem,hogy a doktornő a szoba ajtaját csukja be.Felültem.
- Ne haragudj! Felébresztettelek?
- Mennyi az idő?
- 5 óra múlt,már a nap is lemenőben van.
- Istenem! Most nagyon csúnyán kikapok.Biztos aggódnak már a többiek.Azt sem tudom,hogy Hongki ssi hogy van.Fel kell hívnom őket! Ugye, telefonálhatok innen?
- Persze!De előbb állj fel kérlek,és sétálj előttem.
- Rendben!-felálltam az ágyról,végül tettem egy nagy kört a szobában.
- Elég lesz! Most pedig magadra hagylak,hogy telefonálhass! Addig is előkészítem a papírodat,és felhívom a barátodat.
- Köszönöm!- a kórlapomra írt pár adatot,és kiment a szobából.Az első ember akit felhívtam Kwang volt.
- Szia húgi!
- Na ha te vagy az?!
- Igen,ne haragudj!
- Hol vagy?!
- Kórházban.Úgy volt,hogy délben haza mehetek de az orvos nem engedte.
- Melyik kórházban vagy?
- Nem otthon vagyunk! Nem ismerek egy kórházat sem Koreában.
- Ez igaz! De akkor hogy menjünk érted?
- Haza visznek kocsival,ha minden igaz.
- Rendben van! Amint haza jössz beszélnünk kell,ugye tudod?
- Igen,tudom!
- Ááá, jut eszembe!Hongki ssi is téged keres.
- Hogyan?! Hongki ssi kórházban volt,és most miattam kijött onnan és azóta is engem keres.
- Úgy van! L.Joe ssi pedig hívott téged,őt is megviselhette.Szóval,hívd fel őket!
- Úgy lesz! Most pedig leteszlek otthon találkozunk!-kinyomtam a vonalat,és tárcsáztam a következő számot,ami az L.Joe é volt.A gyalogosoknak kialakított járdán ment,amikor észre veszi az ismeretlen számot a telefonja kijelzőjén.Hezitált,de végül felvette a telefont.
- Halló!
- L.Joe ssi!
- Haah!-ismerte fel a telefonban meghallott hangot.
- Na Ha!
- Igen,én vagyok!
- Hol vagy most?
- Egy kórházban.
- Úr isten! Jól vagy?
- Igen.Ne aggódj! Pár óra és otthon leszek.
- Melyik kórházban vagy?
- Nem tudom. Várj egy pillanatot!- észre vettem az infúzión feltüntetett kórház nevét.Lassan felolvasom....
- Azt tudom merre van.Igyekszem,várj meg ott!
- Hogy? Koreában vagy?
- Egy eltűnt személyt keresni jöttem vissza.
- Ne haragudj!
- El ne mozdulj onnan!-aztán leteszi a telefont.Leemelem fülemtől a készüléket.
- Milyen nagy galibát okoztam már megint....- szomorodtam el.Ezt követően pedig tárcsáztam az utolsó telefonszámot.
- Halló itt Hongki beszél!
- Hongki ssi jól vagy?!
- Na Ha! Istenem,köszönöm! Mond hol vagy drága noona-m?
- Kórházban.
- Aish! Komolyan?!
- Igen,de nem miattad történt.-Hongki szemében könnyek jelentek meg.
- Hongki ssi ott vagy?-csak szótlanul hallgatta a hangomat,ugyanis félt ha megszólal észre veszem,hogy a könnyeivel küszködik.
- Hongki ssi ott vagy?...ekkor már nem bírta tovább.Hagyta érzelmeit kitörni.
- Emlékszem,azt mondtad vigyázni fogsz rám. És hogy nem veszítesz szem elől.
- Semmirekellő vagyok!
- Ne hibáztasd magad kérlek! 2 óra múlva haza megyek.
- Igaza lesz Kwang noona-nak ha nem enged el velem sehová ezek után.-ekkor már zokogott.Szinte már levegőt is alig kapott.
- Ne sírj ! Mert akkor én is elkezdem.
- Ne haragudj noona !
- Semmi baj! Itt vagyok!
- Ígérd meg noona,hogy mindig viszed magaddal a telefonodat.
- Ígérem!Kérlek ne sírj!Mond csak,hol van az én humoros,lökött Hongki ssi-m ,akit úgy szeretek?
- Most nincs itt.- a telefonban zokogó fiú hangját hallva én is elkezdtem sírni.
- Kérlek Hongki ssi! Ígérem mindig hozom a telefonomat,sőt még abba is bele megyek hogy egy új telefont vegyek.Hogy tudjunk azon az alkalmazáson keresztül beszélni,csak ne légy szomorú.....-szipogtam.
- Noona,ugye nem sírsz?
- De igen! Mondtam,hogy én is elkezdem....
- Tudod mit?
- Hm?
- Oda megyek! Melyik kórházban vagy?- szintén felolvasom a nekem idegen hangzású kórház nevét.
- Megjegyeztem! Aztán várj meg!
- Megvárlak! Addig is szia!
- Szia!-letesszük a telefont.Egy kicsit megkönnyebbülve ugyan,de nagy bűntudatot éreztem.Magam elé bámulva gondolataimba merengtem.Egy hang ami egy fiú zaklatott,szomorú és kétségbe esett szavai birtokoltak.
A fotózás már véget ért.Így a banda tagok az ebéd után a stúdióba mentek felvenni pár új dalt amit Yonghwa írt.A nagy munkában észre sem vették,hogy besötétedett.
5:10-múlt.Minhyuk gyomra korogni kezdett.
- Éhes vagyok! Egész nap alig ettem valamit.
- Rendeljünk pizzát!-ajánlotta fel Jungshin
- Én benne vagyok!-helyeselte Minhyuk
- Nekem teljesen mindegy!-válaszolta közömbösen Jonghyun
- Na és te hyung?!- néztek a gitárja húrjait babráló Yonghwa-ra.
- Nekem jöhet!
- Akkor ma pizzát eszünk!!! -kiált fel Minhyuk.Elővette telefonját,aztán leadta rendelését.Jonghun Yonghwa-ra nézett.
- Hyung,hol voltál tegnap este?
- Dolgom volt.
- Miunghyun -gal miért bánsz ilyen rosszul? Hiszem a menyasszonyod.
- Meg kell tanulnia,hogy nem az a fajta férfi vagyok akit irányíthat kedve szerint.
- Megértőnek kell vele lenned.
- Évek óta megértő vagyok,és tűröm a szeszélyeit,de itt vége.Ha nekem alkalmazkodnom kell hozzá,akkor neki is így kell tennie.
- De hyung......-ekkor csörögni kezdett a telefon.
- Igen,tessék!
- Üdvözlöm! Ön Jung Yonghwa ssi?
- Igen.Ott kibeszél?
- A kórházból keresném önt a barátnője miatt.Yonghwa tekintetét Jonghyun-ra szegezi aztán felállt.
- Igen.Talán valami baj van?
- Nem erről van szó fiatal ember.A kis hölgyet haza engedném,de mivel sötétedik és messze lakik innen féltem őt egyedül elengedni.
- Értem! Jó hogy hívott!
- Eljön érte? Persze,ha nincs sok dolga.
- Rá mindig van időm. Egy óra múlva ott vagyok.
- Addigra a papírja is készen lesznek.
- Rendben van! Köszönöm még egyszer!
- Nincs mit! -leteszik a telefont. Stúdióban pihenő fiúk mind Yonghwa-ra nézett.
- Úgy látszik srácok,hogy ma kihagyom a közös vacsorát.Otthon találkozunk!-már majdnem az ajtóhoz ért,mire fivére szavai állították meg.
- A szüleink pár nap múlva haza jönnek,addigra intézd el ami a dolgod hyung.
- Mióta képzeled azt,hogy bárkinek is parancsolgathatsz Jonghyun.Ő az enyém! Csak is én dönthetem el,hogy élni fog e vagy sem.Ebbe az egybe nem engedem,hogy akár a szüleink vagy a tanács beleszóljon.Már így is sokan irányítják az életem.- mondandóját befejezve Minhyuk-ra és Jungshin-re nézett. - Otthon találkozunk skacok! A pizza részemet rakjátok el.
- Úgy lesz hyung!- feleli Minhyuk. Kicsit feldúltan indult az autója felé.Aztán beugrott neki a kórházban hagyott leányzó,amitől jobb kedve lett.Ő sem értette hogy miért,de mosolyra húzódtak ajkai.
- Vinnem kellene neki valamit.Vajon,minek örülne?-ekkor eszébe jutott a fiú,aki gyümölcsöt hozott nekem a parkba.
- Meg van! Szerencsére még zárás előtt oda érek.-aztán elhajtott kocsijával.
Már túl sokat vártam a szobában ahol eddig a gondomat viselték.Nem bírtam tovább várni.Ki mentem a szobából a folyosóra,ahol a doktornő észre is vett.
- Hová igyekszel?
- Nem vagyok képes tovább abban a szobában maradni.
- Értelek! Figyelj rám! Mivel sokkal jobban vagy ezért oda adom neked a zárójelentést és a számlát.
- Számlát?- lepődtem meg szavain .
- A kórházi ellátás pénzbe kerül ám!
- De én nekem nincs ennyi pénzem.-válaszoltam szinte azonnal amint megpillantottam az összeget.
- Ne pánikolj! Már a fiatal ember rendezte a számlát,ez csak egy példány belőle.
- Hogy? Yonghwa ssi kifizette?
- ssi?-lepődött meg .
- A barátod,és még is olyan szóval illeted,amit egy mélyen tisztelt embert szokás illetni.Miért?
- Nehezen tudok hozzá szokni,hogy oppa-nak hívjam.
- Értem!- mosolyodott el a kedves hölgy.
- Tudod mit Na Ha!Ki mehetsz a friss levegőre,ha szeretnél hisz a kórház nem egy börtön.De ne menj sehová,mert a barátod bármelyik percben jöhet érted.
- Emiatt ne aggódjon doktornő ! Még a barátaimat is meg kell várnom.
- Jönnek érted?!-csodálkozott el a fehér ruhás megmentőm.
- Igen.Nem bírták kivárni amíg haza érek.
- Jó barátok lehetnek.
- Azok is!-mondom büszkén.
- Azt hiszem,hogy itt az ideje búcsúzni.
- Úgy van!-nézett rám kedves tekintetével az idős hölgy.
- Köszönök mindent! Vigyázzon magára,és minden jót kívánok önnek!-hajoltam meg előtte .Ő is meghajolt,aztán hozzám szegezte utolsó szavait.
- Igyál sok folyadékot,és amit haza értél pihenj le.
- Úgy fogok tenni!-meghajoltam,aztán az ajtó felé vettem az irányt.A friss levegőre érve a szél érintette arcomat,ami hideg volt.De nem számított,mert egy nagyot szippantottam a levegőből,és egy nagyot sóhajtottam.Körbe néztem.Velem szemben a lépcső alján megpillantottam L.Joe-t,aki egy taxiból szállt ki. Megörültem neki,ezért gyorsan oda mentem.
- L.Joe ssi! -kiáltok neki.Ő felém nézett .Hajával a szél játszadozott.
- Nem kellett volna vissza jönnöd,hisz fontos dolgod lehet,ha egy hónapig nem jössz vissza.
- Még most sem érted noona?-szegezi hozzám kérdését.
- Mit?- eközben Hongki ssi is a kórház közelében volt. Tőlünk úgy 20 m-re.Ahogy Yonghwa is az út másik oldalán gyalogolt a kórház felé kezében a szatyor gyümölccsel.L.Joe elmosolyodott.
- Olyan buta vagy noona!-ezt követően oda jött hozzám,és szorosan magához ölelt.Hongki és Yonghwa tekintete abban a pillanatban ránk szegeződött.Hongki,aki már csak 15 m-re volt tőlünk megállt,és úgy nézett minket.A vámpír fiú az út túloldaláról egy ház sarkából szintén így tett.Szemük tükrözte érzésüket.Mintha abban a percben az idő is megállt volna.
*q* nagyon jó lett!
VálaszTörlésHosszú tartalmas, és egyben izgalmas is volt :3
Én nagyon várom a folytatást :3
Örülök,hogy így tetszik!
TörlésIgyekszem,és azon reménykedem h valamit nem rontok el írás közben.^^
Hamarosan látható lesz a köv, fejezet :)